Ugrás a tartalomra Ugrás a menüre
Menu
Obec Moča
ObecMoča
Dunamocsközség

Megvan a századik

November 18.-án Trencsénteplicen (Trenčianske Teplice) sikeresen teljesítettem a 100. maratoni versenyemet.

Ez a maratoni verseny Szlovákia egyik legnehezebb versenye, mivel a 42 kilométeren kívül  még a 800 méteres szintkülönbséggel is meg kell küzdeni.

Számomra a verseny időpontja nem volt a legideálisabb. Egy vírusos megfázáson voltam túl, valamint egy több napos céges iskolázáson. Így, fáradtan is elvállaltam, hogy a századik jubileumi maratonimat éppen a legnehezebb pályán fogom lefutni.  Ahogyan közeledett a nagy nap, egyre nagyobb pszichikai terhet éreztem magamon, ezért túl akartam lenni a századikon még az idén.

A meteorológusok szép időt jósoltak a verseny napjára. Mondhatom, jól mellé fogtak, ugyanis eső, szél, hűvös idő nehezítette a dolgunkat.

A fürdőváros így ősszel már nem a nyári pompáját mutatja. A Manín hegyvonulat viszont most is éppen olyan kemény és dombos, mint nyáron. Ezért kevés futó, alig félszázan álltunk a rajthoz - csak a legedzettebbek. 

A rajt után a városban futottunk egy kilométert, majd következett az első 6 kilométeres emelkedő, egy kis lejtő, majd újra emelkedő. Visszafelé ugyanez, csak fordítva. Fél táv a városban volt, majd új irányba futottunk Omšenie falu felé.  Arra felé is dombok voltak, ugyan nem akkora kaptatók, itt viszont az ellenszéllel harcoltunk.  35 kilométernél egy nagyobb csoport csatlakozott hozzám. Futás közben beszélgettünk, együtt örültek sikeremnek, közben úgy éreztem a hátra levő pár kilométert a célig, ha kell, akár négykézláb is megteszem.

A célban már vártak rám: Bohák Marian, Zsélyi Zoltán, Zsélyi Katalin, Bögi Sándor,Nagy Zoltán,Bényi Zoltán. és még sokan mások. Időm 4:17 volt. Marián és kedves felesége egy transzparenst is készítettek, ami a célban volt kifüggesztve.

Ünneplés, gratuláció és fényképezés következett. Szlovák, cseh, lengyel, magyar, szerb futók - mind velem örültek. Az én örömöm kettős volt, mivel örültem annak is, hogy barátaim Komárom környékéről remek időkkel értek be a célba. Eredményeik: 

Zsélyi Zoltán Gúta 3:48, Bohák Marian Komárno 3.52, Bögi Sándor Dunaszerdahely 4:04, Nagy Zoltán  Hurbanovo  4:09

Egy fejezet zárult le számomra. 24 év munkája van mögöttem. 98 ezer kilométert futottam le idáig. Rengeteg díjat, kupát nyertem valamint sportos jó közérzetet.

 Én újra elkezdeném!

Most  azonban  a folytatás következik. Újabb célokat kell kitűznöm magamnak, ami nehéz feladat. 

Mit tegyek? Lefussam a következő 50, vagy talán 100 maratonit?  Nem tudom még, ám fő az egészség!

De megyek is  ki rögtön futni,  kocogni egy kicsit, majd közben kigondolom !

ui: 

Köszönöm a támogatóimnak,  valamint feleségemnek , családomnak , barátaimnak, hogy támogattak ez alatt  a 24 év alatt. 

 Jelenlegi támogatóim : Dunamocs község önkormányzata,  Komáromi Termálfürdő és még sokan mások.

Továbbá köszönöm a DELTA heti lapnak - médiapartneremnek, hogy rendszeresen közlik eredményeinket . Ezzel  is növelik a futók táborát. Egyre többen kezdenek el  a komáromi régióban is mozogni,futni,kocogni és egészségesebben élni.

pakát

Községünk

Április 2024
Po Út St Čt So Ne
1 2 3 4 5 6 7
8
9 10
11 12
13 14
15 16 17 18 19 20 21
22
23 24
25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Naptár

Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Mobilos alkalmazás

Sledujte informácie z nášho webu v mobilnej aplikácii - V OBRAZE.

logo

logoRegionálna rozvojová agentúra Komárno
+421 (0)35 77 33 105
rrakn@rrakn.sk
www.rrakn.sk

logo

 

 

Hulladékgyűjtő udvar

ZBERNY DVOR

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Testvértelepülések

Süttő

sutto

www.sutto.hu

Kocs

kocs

www.kocs.hu

 

OSLI

Címer

http://www.osli.hu/

 

 

paticka-foto
felfelé