Az önkormányzat és az MKP közös rendezvényén a dunamocsi községháza épületére is kitűzték a székely zászlót, ezzel kifejezve, hogy a község kiáll a székelyföldi magyarok szabad szimbólumhasználata mellett.
Banai Tóth Pál polgármester beszédében elmondta, hogy Dunamocson különösen aktuális a székelyek melletti kiállás a zászló-vitában, hiszen ő maga is és Retkes János is hosszasan pereskedett egy történelmi zászló miatt. Mindkét per úgy zárult, hogy a bíróság sem törvénysértést, sem becsületsértést nem állapított meg. Ezt nevezhetjük precedens értékű döntésnek is, vagyis Európában a kisebbségeknek nem lehet megtiltani saját jelképeik használatát.
„Románia hozhat olyan törvényt, amely szerint idegen országok zászlaját csak hivatalos alkalmakkor lehet felhúzni. Ez a zászló azonban nem egy idegen ország, hanem egy évszázadok óta ősei földjén, a mai Románia területén élő közösség – a székelyek zászlaja. Jogukban áll használni, és ezért támogatjuk őket, ezért fejezzük ki szolidaritásunkat mi, Dunamocsiak is a zászló felvonásával" – tette hozzá a polgármester.
A székely zászló a Székely Nemzeti Tanács hivatalos zászlója és lobogója, mely az egyetlen székely családból származó erdélyi fejedelem, Székely Mózes 1601-ből ismert névjeles zászlaja alapján égszínkék mezőben arany csíkkal készült, a névjegy helyett a székely szimbólumokkal Nap és Hold, a Nap csillagváltozata díszítve. Így a nyolcágú Nap-csillag a jelenlegi nyolc székely szék ( Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Miklósvár-Bardócszék, Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék) egységének a jelképe, a telőben levő Hold pedig a székelyek hitének és reményének, bizakodásának szimbóluma.

A 16. század végéről fennmaradt zászlók és egyenruhák tanúsága szerint, a székelység által használt az arany-égszínkék-ezüst, valamint a vörös és fekete a kimondottan székely szimbólumszínek. „A határon túli magyarság önrendelkezési törekvéseinek támogatásában, az autonómia előremozdításában kötelességünk segíteni az elcsatolt részeken élő nemzettársainkat. A zászló kihelyezése kifejezi szolidaritásunkat az ő mindennapos küzdelmeikkel. A dunamocsiak így biztosítják közös támogatásukról erdélyi nemzettársaikat" –mondta Vörös Szabolcs, az MKP helyi elnöke.
| Po | Út | St | Čt | Pá | So | Ne |
|---|---|---|---|---|---|---|
30
|
31 |
1
|
2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 |
10
|
11 | 12 |
13
|
14 | 15 | 16 |
17
|
18 | 19 |
| 20 | 21 |
22
|
23 | 24 | 25 | 26 |
27
|
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 |
| Hé | Ke | Sze | Csü | Pé | Szo | Va |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 |