Rovno na obsah Rovno na menu
Menu
Obec Moča
ObecMoča
Dunamocsközség

Utószó a VI. Kék Duna Futáshoz

futás

Már több mint 6 éve annak, hogy maratonfutónk, Kele Géza gondolt egy merészet, és nekilátott beteljesíteni élete egyik fő feladatát: megmozgatni a tömegeket. Így született meg egy eleinte még gyerekcipőben járó kezdeményezés, mely lassan, de biztosan felcseperedett, és a régió egyik legnagyobb sportrendezvényévé nőtte ki magát.

futásMár több mint 6 éve annak, hogy maratonfutónk, Kele Géza gondolt egy merészet, és nekilátott beteljesíteni élete egyik fő feladatát: megmozgatni a tömegeket. Így született meg egy eleinte még gyerekcipőben járó kezdeményezés, mely lassan, de biztosan felcseperedett, és a régió egyik legnagyobb sportrendezvényévé nőtte ki magát. Idén június 28-án már 6. alkalommal került megrendezésre a dunamocsi Kék Duna Futás, több mint 200 sportolni vágyó fiatallal, felnőttel, időssel a rajtnál.

„Perszehogy!”, „Naná!” – vágja rá a választ lelkesen több dunamocsi induló a verseny után arra a kérdésre, hogy rajthoz állnak-e jövőre is. „Szuper volt futni! Ajánlom mindenkinek, fiatalnak és idősnek egyaránt. Ahogy mondani szokták: ép testben ép lélek.” – mondja buzgón id. Mázsár Ottó, aki először vett részt futóversenyen, és kategóriájában egyedüli dunamocsiként futotta le az 5 km-es távot. Remek példaként szolgálhat a korosztályában. „Három héttel a verseny előtt kezdtem edzeni a távra. Minden másnap kijártam a focipályára és futottam a köröket. Géza tanácsára eleinte csak 4-5 kört futottam, majd fokozatosan emeltem a távot, és a végén már 12 kört is lefutottam egy szuszra, így a verseny sem okozott gondot. Igaz, a táv utolsó méterein jött egy kisebb holtpont,…” „… de nagyon jól drukkoltam neki, úgyhogy megcsinálta.” – szól közbe fia, Otti, aki a dunamocsi focicsapat tagjaként futotta le az 5 km-t.

Míg tavaly csapatként csak a helyi labdarúgók indultak a futáson, addig idén már ez a kategória is bővült két társasággal: az újvári rendőrök és a járási focibírók is megmérettettek, és megmutatták, hogy remek kondiban vannak. Focistáink is szép számban képviselték a Dunamocsi FC-t, legyen szó fiatalokról vagy a felnőttcsapat tagjairól. Külön kiemelném Farkas Alex-ot, aki a gyerekek kategóriájában megnyerte a 400 méteres távot, másodikként végzett 1200 méteren, majd ezek után kivégezte az 5 km-t is. De nagy dicséret illet minden rajthoz álló fiatal focistát, akik hősiesen, önmagukat is legyőzve gyűrték le a távot.

futás

Fotó: Csontos István

És persze ne feledkezzünk meg a gyaloglókról sem. Több dunamocsi család is a szombat délelőtti otthoni pihenés helyett a mozgás e formáját választotta, és elmondásuk szerint nagyon élvezték a Duna-parti friss levegőn töltött időt. „Most voltunk először, de biztosan nem utoljára.” – így Jókaiék/Szabóék, akik a család legkisebb tagjával, Arina Zoéval a babakocsiban teljesítették az 5 km-t. „Mögöttünk néhány méterrel jött a Mimike néni, aki végigénekelte az egész utat. Jó volt látni, hogy ilyen idős korban is vannak vállalkozó szellemű emberek, mint ő. Zoé az éneklés ellenére végigaludta az egészet, szóval nem sok mindent észlelt belőle, de biztos jót tett neki is a kellemes dunai levegő.” – mondja a fiatalos nagyi, Andrea, aki jövőre már nem gyalogosan, hanem futva tervezi az ötöst. Rajtuk kívül lesétálták a távot a Lajos, Csehi, Arany és Rácz családok is, ami példaértékű lehet a többi dunamocsi család számára.

A szervezőség több, a rendezvény színvonalát emelő újítást is bevezetett idén. Közvetlenül a rajt előtt például mindenki legnagyobb meglepetésére 70 galambot eresztettek a magasba, a startpiszoly eldörrenése után pedig felcsendült a Kék Duna keringő dallama. A visszajelzések alapján remek ötletnek bizonyult, sokan könnyekig meghatódtak a gesztus láttán. Újításként jegyezhetjük fel azt is, hogy a 15 km-en indulók frissítésként sós barna kenyeret kaptak, amely energiabombaként vált be mindenkinél. A frissítőállomás dolgozóját, Csontosnét is nagyon dicsérték a futók. 

És hogy minek köszönhető a rendezvény sikeressége? Elsősorban persze Kele Géza személyének, aki futónagykövetként rengeteg futóbaráttal rendelkezik, és rendre meghívja őket Dunamocsra, ők pedig rendre elfogadják. De nem mehetünk el szó nélkül a sokakat idecsalogató táj szépsége mellett sem. Sok sportolónak nem adatik meg az, ami nekünk, dunamocsiaknak: a festői Duna-partot kihasználva a friss levegőn, a hűs fák alatt futni, gyalogolni, kerékpározni. 

„Külön köszönetet szeretnénk mondani feleségemnek és két lányomnak, akik rengeteget segítettek nekem, és nagyot teljesítettek velem együtt. Jobban elfáradtam, mint egy maratonin. Köszönet jár támogatóinknak is, akik nélkül nem jöhetett volna létre a Kék Duna Futás, valamint további két segítőmnek, Banai Tóth Enikőnek és Sánta Lenkének. Volt mit csinálniuk.” – hálálkodik Géza, majd röviden így összegez: „Basszus, van itt sport Mocson!”

Jövőre is szeretettel várunk mindenkit!

A futás támogatói:

DUNAMOCS község, polgármester - Banai Tóth Pál 

Karva község, polgármester - Duka Gábor

KOREKT s.r.o Komárno, Nyers László

ŠVAJDA Gabriel, Dvory nad Žitavou

Simsik István, Simsik Helena - „Kék Duna” Panzió tulajdonosok

KOVIL-Borház, Dunamocs

Sántha Norbert - borász

Mázsár Ottó – borász

Dunamocsi fagylalt, Gáspárék

Dunamocsi Galambász Egyesület 

Dunamocsi Tűzoltó Szervezet

Dunamocsi FC vezetősége - Jókai László

Jókai Zsolt Komárno - DJ

Dunamocsi óvoda kollektívája

Dunamocsi alapiskola

Hübsch Norbert - Komárno

Raftik Imre - Nagymegyer 

Dunamocsi Játékbolt - Bábi Vilmos, Pálik Mihály 

LC Packaging TPI

Budapest Sportiroda, www.futanet.hu

Sprint Futóklub, Tatabánya

SZLO-MA-SPORT, www.szlomasport.sk

DELTA hetilap

Dátum vloženia: 4. 7. 2014 12:59
Dátum poslednej aktualizácie: 12. 10. 2017 11:24
Autor:

Híreink

December 2023
Po Ut St Št Pi So Ne
27 28 29 30 1 2 3
4
5 6
7 8 9 10
11 12 13 14 15
16 17
18
19 20
21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kalendár

Po Ut St Št Pia So Ne
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Mobilná aplikácia

Sledujte informácie z nášho webu v mobilnej aplikácii - V OBRAZE.

logo

logoRegionálna rozvojová agentúra Komárno
+421 (0)35 77 33 105
rrakn@rrakn.sk
www.rrakn.sk

logo

 

 

Hulladékgyűjtő udvar

ZBERNY DVOR

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Testvértelepülések

Süttő

sutto

www.sutto.hu

Kocs

kocs

www.kocs.hu

 

OSLI

Címer

http://www.osli.hu/

 

 

paticka-foto
hore