Mivel Dunamocs község közvetlenül a Duna mellett fekszik, lakosai mindig is foglalkoztak halászattal.

A halászat nem könnyű munka, de mindig voltak, akik a Duna lehetőségeit kihasználva ellátták a falu népét és a környékbeli falvakat friss hallal. A folyó sokféle halban bővelkedett, lehetett válogatni a ponty, csuka, harcsa, dévér, keszeg halfajták közül. Sokféleképpen került az asztalra: parázson megsütötték, felfüstölték, ecetbe rakták, frissen megfőzték. Ma is szívesen fogyasztja mindenki a finom bográcsban készült halászlét vagy a sült halat.

A szép Duna-part, a csend, a tiszta levegőn való horgászás falunkban is sokakat rabul ejtett.
Ezért gondolták úgy a falu vérbeli horgászai, hogy horgászszervezetet alapítanak, a szabályokat betartva halásznak, és legjobb tudásuk szerint védik, ápolják a part mentét. Ehhez a munkához a szülőföld, a falu, és természetesen a Duna szeretete is szükséges.

A gondolatot tett követte, és 2003-ban megalapították a Dunamocsi Horgászok Szervezetét, melyhez csatlakoztak a karvai horgászok is.

Az alapító közgyűlést a dunamocsi kultúrházban tartották, 2003. január 31-én. A gyűlésen 90 jelenlevő szavazata alapján megválasztották a vezetőséget.

Alapító tagok: Szegi Tibor, Szalai János, Ing. Varga Géza, MVDr. Bugány Vilmos, Vasas Mihály, Sántha János, Nagy Róbert, Tücsök András, Mihalik János, Pogrányi György, Surnovszky Andor, Trencsík Aurel, Vecserka Ernő, Demcsík Denis.
A gyűlésen határozat született arról is, hogy közmunkával próbálnak rendet tartani a Duna partján. Még az év tavaszán neki is láttak a munkának 37 taggal.

A Dunamocsi Körzeti Horgászszervezet vezetőségének tagjai:
Elnök: Szegi Tibor +421 905 263 653
Alelnökök: Nagy Róbert
Titkár: Vasas Mihály
Pénztáros: Sántha János
Vezetőségi tagok: Búcsi János, Tücsök András



| Hé | Ke | Sze | Csü | Pé | Szo | Va |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 |
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |